Kártevők elleni védekezés
A legáltalánosabb kártevők, főbb jellemzőik, védekezési módok
Körte csipkéspoloska: A cserjék levelének fonákján szívogat. A levél színén sűrűn elhelyezkedő apró sárga pontok később egybeolvadnak, a fonákon fekete ürülékcseppek láthatók.
Gazdanövény: Rosaceae családjába tartozó összes gyümölcsfát és dísznövényt károsítja – alma, körte, birs, madárbirs, tűztövis
Füstösszárnyú körte levélbolha: Tömeges petézés a levelek kifejlődését gátolja, a szívogatás a levelek deformálódásához vezet. Míg a tömegesen termelt mézharmat (és a rajta megtelepedő korompenész) az asszimilációs tevékenységet gátolja, valamint a termés értékét csökkenti.
Gazdanövény: körte
Levéltetű: A tetvek szívogatásukkal gyengítik a növényt, ezért azok fejlődésükben visszamaradnak. Mézharmatot ürítenek, amin megtelepedhet a korompenész, ami az asszimilációs területet csökkenti, valamint a gyümölcsök, termések, virágok értékét csökkenti.
Gazdanövény: őszibarack, rózsa, szilva, alma, ribizli
Vértetű: Évente sok nemzedéke van (kb. 10). Kártételt a szívogatással, valamint a nyálában lévő mérgező anyag által okozott sejtburjánzással, az úgynevezett „vértetű rákkal” okoz. Mivel viaszos a teste, ezért lepereg róla a vegyszer, nehéz ellene védekezni.
Gazdanövény: csak az alma
Filoxéra: A lárvák a gyökereket szívogatják, évente 4-7 nemzedéke van (alkalmanként max. 800 pete). Nyár végén a lárvák egy része a talajfelszín felé vándorol, ők hozzák létre a szívogatásaikkal a leveleken található borsó nagyságú gubacsokat, melyekben 400-600 petét is lerakhatnak. A 4. nemzedék után a gubacslakó egyedeken kívül megjelennek a gyökérlakók is, melyek visszavándorolnak a gyökerekre. Megjegyzendő, hogy csak az amerikai szőlőfajták levelein okoznak gubacsokat. Az igazi kártételt a gyökérlakó nemzedékek okozzák az európai szőlő gyökerein, ahol vastagodások jelennek meg, melyek később szétesnek, elrothadnak, amivel pár év alatt a tőke kipusztulását okozzák.
Gazdanövény: csak a szőlő
Pajzstetűk:
Közönséges teknős pajzstetű: Mindenevő. Legerősebben fertőzi az akácot, szilvát, szőlőt, őszibarackot, ribizlit. A kifejlett egyedek a vékonyabb ágakon, a lárvák a leveleken szívogatnak és mézharmattal szennyezik a növényt. Egyes koronarészek elhalását okozhatják. A fa gyengül, a virágkötés csökken, a levelek idő előtt lehullanak. Veszélyes károsító. A pajzstetvek közül a leggyakoribb és a legsúlyosabb kártevő.
Kagylós pajzstetű: Mindenevő. Fás és lágyszárú növényeken egyaránt előfordul. Legkedveltebb tápnövénye az alma és a ribizli. Minden föld feletti részt károsít. A fás részeken koszos bevonat, a gyümölcsön, a hajtáson és a leveleken piros kör alakú „lázfolt” jelentkezik. Veszélyes kártevő. Erős fertőzés esetén a fák növekedése gátolt, csúcsszáradás, sőt teljes kipusztulást okozhat.
Közönséges kagylós pajzstetű: Mindenevő. Főleg galagonyán, almán, fűzön, nyáron, hárson károsít. Elsősorban a törzsön, ágakon, néha gyümölcsön, levélen is szívogat. A fák részleges vagy teljes pusztulását okozhatja. Veszélyes kártevő. Városi parkokban sövényeken, dísznövényeken különösen elszaporodhat.
Eperpajzstetű: Mindenevő. Legkedveltebb tápnövénye az eperfa, szilva, őszibarack, orgona, japánakác. Tömegesen szívogatnak az ágakon, törzsön. Veszélyes kártevő. Utcai sorfákon, parkokban, botanikus kertekben az utóbbi években súlyos gondokat okoz.
Kecskerágó pajzstetű: Kecskerágó fajok levelén, fás részein károsít. A levelek lehullanak (még az örökzöldekről is), a hajtások nem érnek be, elszáradnak, elfagynak. A bokrok apróbb leveleket fejlesztenek, felkopaszodnak, díszítő értéküket elvesztik. Veszélyes kártevő. Rendszeresen súlyosan károsít, gyakran meg kell semmisíteni a bokrokat.
Oleander pajzstetű: Mindenevő. Növényházakban és lakásokban a legtöbb dísznövény fajt megtámadja. Veszélyes kártevő. Dísznövényeink egyik legnehezebben leküzdhető károsítója. A fagyokat nem bírja, elpusztul.
Cserebogár: A májusi cserebogár rajzása április-májustól júniusig tart. Rövid érési táplálkozás után (amikor mindent lerágnak) petéznek. A pajorok kezdetben humusszal, később gyökerekkel táplálkoznak. A fő kártevő a pajor. 2 db/m2 súlyos kártételnek számít. Akár 50-60 %-os kárt is okozhatnak.
Molyok:
Keleti gyümölcsmoly: Mindenevő. Legtöbb gyümölcsfánkon előfordul, leggyakrabban az őszibarackot károsítja. A fiatal hernyók a hajtásokba fúrják be magukat, azok elszáradását és mézgafolyást okozva. Később a hernyók már a gyümölcsöt támadják, kárképe hasonlít a barack molyéhoz.
Szilvamoly: Fő tápnövénye a szilva és annak rokonai. A fiatal lárvák befúrják magukat a gyümölcsbe és a mag körül táplálkoznak. Kényszerérést, korai gyümölcshullást, mézgafolyást okoznak.
Almamoly: Főleg az almák és annak rokonait támadja, de egyéb családba tartozó gyümölcsfajokon is előfordul pl. dió. Évente kétszer rajzik, a lárvák egészen a magházig berágják magukat, ürülékszemcsékkel töltve ki az üregeket.
Amerikai szövőlepke: Hernyóik mindenevő lombfogyasztók. „Nyári hernyófészekben” élnek. A fészek a hernyó növekedésével együtt nő. Az utolsó stádiumú hernyók otthagyják, szétszélednek. Ma Közép Európában jelentős kártevő.
Körte gubacsatka: Körtefák levelein 2-3 mm átmérőjű enyhén kiemelkedő himlőszerű foltok a kártételei, melyek kezdetben sárgás, vagy pirosas színűek, majd később elfeketednek. Erős fertőzés esetén növekedés visszamaradását eredményezheti.
Atkák:
Takácsatka: Szabadföldön 5-7 generáció/év az életmódja. Fakéreg alatt, avarban telel. Mindenevő. Levél fonákot és az egyéb károsított zöld részeket sűrű poros szövedék borítja. Szívogatással károsítják a növényt. Száraz, meleg körülmények között különösen felszaporodik. Ilyenkor a növény pusztulását okozhatja.
Amerikai lepkekabóca: A kártevő a gyümölcsfák, a szőlő, díszfák és díszbokrok, cserjék hajtásait, leveleit fertőzi, de nem veti meg a lágyszárú növényeket sem, még a gyomnövényeken is megtelepszik. A lepkekabóca kifejlett egyedei (imágói) 5-8 mm nagyságúak, szürkés színűek, két szárnyuk hegyesszögben záródik. Érintésre, mozgásra elpattannak, elugranak, bár repülni is tudnak. A kártevő neve utal megjelenésére, viselkedésére, szárnyaival lepkeszerűen repül. A lepkekabócák rajzása július közepétől nyár végig tart. A lárvák zöldes színűek, és fehér színű viaszszálak borítják felületüket. Csoportosan, telepekben élnek. Jelenlétükre a levelek fonáki oldalán vagy a hajtásokon kialakuló nagy kiterjedésű fehér viasztömeggel hívják fel magukra a figyelmet. Mind a lárvák, mind a kabóca, szívogatásukkal gyengítik a gazdanövényeket.
Körte csipkéspoloska: A cserjék levelének fonákján szívogat. A levél színén sűrűn elhelyezkedő apró sárga pontok később egybeolvadnak, a fonákon fekete ürülékcseppek láthatók.
Gazdanövény: Rosaceae családjába tartozó összes gyümölcsfát és dísznövényt károsítja – alma, körte, birs, madárbirs, tűztövis
Füstösszárnyú körte levélbolha: Tömeges petézés a levelek kifejlődését gátolja, a szívogatás a levelek deformálódásához vezet. Míg a tömegesen termelt mézharmat (és a rajta megtelepedő korompenész) az asszimilációs tevékenységet gátolja, valamint a termés értékét csökkenti.
Gazdanövény: körte
Levéltetű: A tetvek szívogatásukkal gyengítik a növényt, ezért azok fejlődésükben visszamaradnak. Mézharmatot ürítenek, amin megtelepedhet a korompenész, ami az asszimilációs területet csökkenti, valamint a gyümölcsök, termések, virágok értékét csökkenti.
Gazdanövény: őszibarack, rózsa, szilva, alma, ribizli
Vértetű: Évente sok nemzedéke van (kb. 10). Kártételt a szívogatással, valamint a nyálában lévő mérgező anyag által okozott sejtburjánzással, az úgynevezett „vértetű rákkal” okoz. Mivel viaszos a teste, ezért lepereg róla a vegyszer, nehéz ellene védekezni.
Gazdanövény: csak az alma
Filoxéra: A lárvák a gyökereket szívogatják, évente 4-7 nemzedéke van (alkalmanként max. 800 pete). Nyár végén a lárvák egy része a talajfelszín felé vándorol, ők hozzák létre a szívogatásaikkal a leveleken található borsó nagyságú gubacsokat, melyekben 400-600 petét is lerakhatnak. A 4. nemzedék után a gubacslakó egyedeken kívül megjelennek a gyökérlakók is, melyek visszavándorolnak a gyökerekre. Megjegyzendő, hogy csak az amerikai szőlőfajták levelein okoznak gubacsokat. Az igazi kártételt a gyökérlakó nemzedékek okozzák az európai szőlő gyökerein, ahol vastagodások jelennek meg, melyek később szétesnek, elrothadnak, amivel pár év alatt a tőke kipusztulását okozzák.
Gazdanövény: csak a szőlő
Pajzstetűk:
Közönséges teknős pajzstetű: Mindenevő. Legerősebben fertőzi az akácot, szilvát, szőlőt, őszibarackot, ribizlit. A kifejlett egyedek a vékonyabb ágakon, a lárvák a leveleken szívogatnak és mézharmattal szennyezik a növényt. Egyes koronarészek elhalását okozhatják. A fa gyengül, a virágkötés csökken, a levelek idő előtt lehullanak. Veszélyes károsító. A pajzstetvek közül a leggyakoribb és a legsúlyosabb kártevő.
Kagylós pajzstetű: Mindenevő. Fás és lágyszárú növényeken egyaránt előfordul. Legkedveltebb tápnövénye az alma és a ribizli. Minden föld feletti részt károsít. A fás részeken koszos bevonat, a gyümölcsön, a hajtáson és a leveleken piros kör alakú „lázfolt” jelentkezik. Veszélyes kártevő. Erős fertőzés esetén a fák növekedése gátolt, csúcsszáradás, sőt teljes kipusztulást okozhat.
Közönséges kagylós pajzstetű: Mindenevő. Főleg galagonyán, almán, fűzön, nyáron, hárson károsít. Elsősorban a törzsön, ágakon, néha gyümölcsön, levélen is szívogat. A fák részleges vagy teljes pusztulását okozhatja. Veszélyes kártevő. Városi parkokban sövényeken, dísznövényeken különösen elszaporodhat.
Eperpajzstetű: Mindenevő. Legkedveltebb tápnövénye az eperfa, szilva, őszibarack, orgona, japánakác. Tömegesen szívogatnak az ágakon, törzsön. Veszélyes kártevő. Utcai sorfákon, parkokban, botanikus kertekben az utóbbi években súlyos gondokat okoz.
Kecskerágó pajzstetű: Kecskerágó fajok levelén, fás részein károsít. A levelek lehullanak (még az örökzöldekről is), a hajtások nem érnek be, elszáradnak, elfagynak. A bokrok apróbb leveleket fejlesztenek, felkopaszodnak, díszítő értéküket elvesztik. Veszélyes kártevő. Rendszeresen súlyosan károsít, gyakran meg kell semmisíteni a bokrokat.
Oleander pajzstetű: Mindenevő. Növényházakban és lakásokban a legtöbb dísznövény fajt megtámadja. Veszélyes kártevő. Dísznövényeink egyik legnehezebben leküzdhető károsítója. A fagyokat nem bírja, elpusztul.
Cserebogár: A májusi cserebogár rajzása április-májustól júniusig tart. Rövid érési táplálkozás után (amikor mindent lerágnak) petéznek. A pajorok kezdetben humusszal, később gyökerekkel táplálkoznak. A fő kártevő a pajor. 2 db/m2 súlyos kártételnek számít. Akár 50-60 %-os kárt is okozhatnak.
Molyok:
Keleti gyümölcsmoly: Mindenevő. Legtöbb gyümölcsfánkon előfordul, leggyakrabban az őszibarackot károsítja. A fiatal hernyók a hajtásokba fúrják be magukat, azok elszáradását és mézgafolyást okozva. Később a hernyók már a gyümölcsöt támadják, kárképe hasonlít a barack molyéhoz.
Szilvamoly: Fő tápnövénye a szilva és annak rokonai. A fiatal lárvák befúrják magukat a gyümölcsbe és a mag körül táplálkoznak. Kényszerérést, korai gyümölcshullást, mézgafolyást okoznak.
Almamoly: Főleg az almák és annak rokonait támadja, de egyéb családba tartozó gyümölcsfajokon is előfordul pl. dió. Évente kétszer rajzik, a lárvák egészen a magházig berágják magukat, ürülékszemcsékkel töltve ki az üregeket.
Amerikai szövőlepke: Hernyóik mindenevő lombfogyasztók. „Nyári hernyófészekben” élnek. A fészek a hernyó növekedésével együtt nő. Az utolsó stádiumú hernyók otthagyják, szétszélednek. Ma Közép Európában jelentős kártevő.
Körte gubacsatka: Körtefák levelein 2-3 mm átmérőjű enyhén kiemelkedő himlőszerű foltok a kártételei, melyek kezdetben sárgás, vagy pirosas színűek, majd később elfeketednek. Erős fertőzés esetén növekedés visszamaradását eredményezheti.
Atkák:
Takácsatka: Szabadföldön 5-7 generáció/év az életmódja. Fakéreg alatt, avarban telel. Mindenevő. Levél fonákot és az egyéb károsított zöld részeket sűrű poros szövedék borítja. Szívogatással károsítják a növényt. Száraz, meleg körülmények között különösen felszaporodik. Ilyenkor a növény pusztulását okozhatja.
Amerikai lepkekabóca: A kártevő a gyümölcsfák, a szőlő, díszfák és díszbokrok, cserjék hajtásait, leveleit fertőzi, de nem veti meg a lágyszárú növényeket sem, még a gyomnövényeken is megtelepszik. A lepkekabóca kifejlett egyedei (imágói) 5-8 mm nagyságúak, szürkés színűek, két szárnyuk hegyesszögben záródik. Érintésre, mozgásra elpattannak, elugranak, bár repülni is tudnak. A kártevő neve utal megjelenésére, viselkedésére, szárnyaival lepkeszerűen repül. A lepkekabócák rajzása július közepétől nyár végig tart. A lárvák zöldes színűek, és fehér színű viaszszálak borítják felületüket. Csoportosan, telepekben élnek. Jelenlétükre a levelek fonáki oldalán vagy a hajtásokon kialakuló nagy kiterjedésű fehér viasztömeggel hívják fel magukra a figyelmet. Mind a lárvák, mind a kabóca, szívogatásukkal gyengítik a gazdanövényeket.