Tavaszi metszés
A kártevők és kórokozók megtizedelése egész éven át tartó feladat (a totális irtás nem lehetséges és nem is cél, mert azt csak súlyos környezeti károk okozásával végezhetnénk el). A kártevők és kórokozók irtását legkönnyebben és leghatékonyabban tavasszal végezhetjük el. Ráadásként, ha jól választunk, mindezt környezetbarát vegyszerekkel érhetjük el. A kémiai védekezésen túl a fertőzött – ez lehet élő növényi rész is (rügyek, kéreg) –, s az elhalt részek, lehullott levelek eltávolításával tehetünk legtöbbet a növények egészsége érdekében.

Sokan úgy gondolják, hogy a pikkelylevelű örökzöldeket – ismertebb nevükön a tujaféléket – nem lehet nyírni, mert a metszés helyén nem újulnak meg a hajtásai. A közhiedelemmel ellentétben a tuják is jól nyírhatók, legfeljebb furcsán néz ki az első időkben. Az idősebb példányokat is bátran metszhetjük, akár a 10-15 éves egyedek is képesek a megújulásra.
2013 őszén egy budaörsi kertben már meglévő, kétsávos, betonból készült autóbeálló kiszélesítését kellett elvégezni a komplett kertépítés mellett. A régi nyomvonal szűkre sikerült, a legkisebb kormánymozdulatra leszaladt az autó kereke a betonsávról. A terepmunka elvégzése után nekiálltunk a feladatnak: a halványpiros árnyalatú térkő azonos színű betonszegélyt kapott. A burkolás a garázs előtti lejáróra is kiterjed.
A kertépítést – legideálisabb esetben – megelőzi az a tervezési folyamat, aminek során végigjárjuk a felmerülő kérdéseket, s azokra közösen – megrendelő és tervező – igyekszünk válaszokat találni. Ez a folyamat nem csak azért fontos, hogy egy kertből kihozzuk a benne rejlő lehetőségeket, ami magától értetődő, hanem azért is, mert a tervezéssel sok tíz- vagy akár százezer forintot is spórolhatunk. Ha egy kis időt hagyunk az ötletek átgondolásának, racionalizáljuk az elképzeléseket és vágyakat, átgondoljuk a kertet használók igényeinek változását évek távlatában, akkor könnyen belátható, milyen hasznos is tud lenni egy kertterv. A rossz helyen megvalósított burkolat felszedése, rossz helyre ültetett fa, ami akár már 4-5 év múlva problémát okoz, vagy akár a nem megfelelő növényhasználat miatt sok mindent újra meg kell csinálni, ha előzőleg átgondolatlanul cselekszünk.